Váckisújfalura a legkisebb ovisokhoz kaptam meghívást. Mindössze két nagycsoportos volt a teremben, a többiek középsősök vagy alsósok. Mind a bajuszok, mind pedig a születésnapfalvi édességek, ajándékok, különös állatok, plafonra vetített rajzfilmek elvarázsolták őket. Megkérdeztem, hogy ki mosott reggel arcot (nem mindenki), ki mosott reggel fogat (egy kivétellel mindenki, de ő azt mondta, hogy nagyon nem). Arra a kérdésre, hogy ki borotválkozott reggel, már nem volt ilyen egyöntetű a válasz. Volt aki szeretett volna bajuszt növeszteni, csak nem nőtt ki neki, és olyan is volt, akinek inkább még csak az apukája borotválkozik reggelente. A Thomas a gőzmozdonyos pólós kisfiú a képzeletbeli ajándékcsomagjában is Thomast talált, sőt az égen is Thomas rajzfilmet látott. Az egyik kiscsoportos kislány pedig az égen elfutó Bambit begyűjtötte magának, hogy csak az övé legyen. Aztán mikor felfedezték a Három bajusz gazdát keres-t is az égen, kedvet kaptak ahhoz, hogy bajuszos uraságokká váljanak. Én nem tudom, hogy mi van manapság az ovisokkal, de ezek a 3-5 évesek olyan szépen végigfigyelték az 50 perces előadást, mint az alsós iskolások. Büszkék lehetnek rájuk az óvó nénik!
Vácegresen nagyon kellett figyelnie mindenkinek a mesére, ugyanis alap- (hogy hívták a főszereplő hercegnőt) közép- (hogy hívták Szeretke hercegnő apukáját) és haladószintű (hogy hívták Öregkirály feleségét) kérdéseket tettem fel. Kalózkapitányként váltságdíjul a könyvtáros néni egy hajónyi süteményt kérne, de olyan is volt, aki csak egy tortát. Az egyik résztvevő a rímfaragás örömét is felfedezte, mikor azon tűnődtünk, hogy miből készülhetett Szeretke hercegnő ruhája. A többiek szerint cérnából, szerinte meg: céklából. A kalózkapitányok kutyaugatással és felmordulással igyekeztek megrémíteni a közönséget, de mivel senki sem ijedt meg, ezért ügyességi versenyben is bizonyítottak. Nagyon jó volt a hangulat, de azt is bizonyítottuk, hogy komolyak is tudunk lenni. Ha már ennyit hangoskodtunk a könyvtárban, az előadás végén tíz másodpercig csöndben emlékeztünk azokra a meseírókra, akik már nincsenek közöttünk. Utána a gyerekek dedikálták a turnéterítőt, én pedig a könyvjelzőket, amiket ajándékba kaptak tőlem az esti könyvolvasáshoz.
