Németkéren már jártam két éve- igaz, akkor még a paksi
könyvtár szervezésében. Nem csak ezért volt különleges ez a találkozó. Itt a
honlapon is beszámoltam róla nyáron, hogy az egyik németkéri osztállyal egész
véletlenül összefutottam Cecéről hazafelé jövet a vonatállomáson. Aki nem
emlékszik, erre a linkre kattintva felfrissítheti az emlékeit.
Pincehelyen megtudtam, hogy a gyerekek nagy része öltözött már be kalóznak, sőt a családtagjaik közül sokakat raboltak már el kalózként. Volt, aki a testvérét, volt, aki a kutyáját. Volt, aki a szüleit próbálta legyőzni (ez nehezebbnek bizonyult). A Puszirablók előadáson ezért nem tudtam eldönteni, hogy ők vajon Szeretke hercegnőnek, vagy a kalózkapitánynak drukkolnak-e jobban. Vidám epizód volt, mikor az előadás végén a terem szélén található zongorára felült az egyik fiú és nagyot dörrent a hangszer. Ijedten kaptuk oda a tekintetünket, de ő mosolyogva (mintha csak szándékosan tette volna) közölte, hogy „csak becsuktam”.
Szerencsére ez a csapat is részt vett a találkozón. Régi mesekedvelő ismerősök, ha találkoznak, biztos, hogy jól szórakoznak – nem is kellett csalódnom ebben.
Pincehelyen megtudtam, hogy a gyerekek nagy része öltözött már be kalóznak, sőt a családtagjaik közül sokakat raboltak már el kalózként. Volt, aki a testvérét, volt, aki a kutyáját. Volt, aki a szüleit próbálta legyőzni (ez nehezebbnek bizonyult). A Puszirablók előadáson ezért nem tudtam eldönteni, hogy ők vajon Szeretke hercegnőnek, vagy a kalózkapitánynak drukkolnak-e jobban. Vidám epizód volt, mikor az előadás végén a terem szélén található zongorára felült az egyik fiú és nagyot dörrent a hangszer. Ijedten kaptuk oda a tekintetünket, de ő mosolyogva (mintha csak szándékosan tette volna) közölte, hogy „csak becsuktam”.
